Az elvonulás

Íjam kezdetektől erőt sugárzott felém, bár komolyabban még soha nem foglalkoztam a témával. Csodáltam akik ezt a nemes fegyvert használni tudják. Így elvittem magammal, hogy Peti barátomat megkérve, indítson el egy úton, ami borzasztó kíváncsivá tett. Első nap fel is kerestem és vasárnap kivételével szorgalmas tanítványként lőttem, figyelve türelmes mesterem minden kérését. A vége ennek a történetnek számomra egy igazán megható csoda lett…e kezemen most is áll a szőr ahogy e sorokat pötyögöm. Kitalálhatjátok mi lett a vége. Mert nem akartam, de elhittem. Az pedig, hogy a kisfiammal aki 7 hetes és a feleségemmel tölthettem ezt az 5 napot felbecsülhetetlen. Feri neked köszönöm az akadálypályát, ami megerősített egy dologban, mindig hagyj rendet magad körül, legyen minden a helyén, segíts másoknak és amikor csak lehet, légy őszinte…legfőképp magaddal.

Tavaly volt az első táborom, amikor is megértettem a Szivárvány végén c. számot.. Rengeteg program, behatás, élmény ért akkor. Mindenhol jelen szerettem volna lenni mind fizikailag és lelkileg egyaránt..aminek hatására picit mégsem volt jelen az adott pillanatban..
Idén elhatároztam, hogy másképp indulok neki az idei tábornak. Jobban figyeltem magamra, az érzéseimre, másokra. Ott voltam és akkor, akivel ahol úgy éreztem éppen lennem kell. Mivel programok szempontjából kicsit szellősebbre szerveztétek, így az embernek volt is ideje kicsit pihenni, jobban kapcsolódni másokkal. Azt gondolom, így volt elég időnk elgondolkodni az adott foglalkozáson/előadáson kapott információkról, érzésekről. Minden szempontból ismét egy csoda volt az elmúlt pár nap és végtelen hálás vagyok, hogy ott lehettem ezekkel a csodaemberekkel. Új erőre kapott a lelkem a következő időszakhoz..Köszönöm

Először „nem ismertünk senkit” kezdhetném így is,de az már 6 évvel ezelőtt volt.Az elvonulás azóta az életünk részévé vált,egy fix időpont,mint egy születésnap vagy más fontos ünnep,amivel megtiszteljük lelkünket,testünket.Olyan érzés számunkra mintha hazamennénk,sok baráttal csak évente találkozunk de szinte mintha tegnap váltunk volna el egymástól!Az idei évben máshogy éltem meg mint az előzőekben,most nem a pörgés,mindenben résztvevés volt amire vágytam,hanem a nyugalom.Ez a hely olyan mint egy „multifunkciós torta” azt a szeletet,veszed s  eszed meg belőle amire szükséged van,mert itt minden megtalálható,ami benned van.Nagyon hálásak vagyunk Ferinek és Dávidnak hogy ezeket a lélekitató oázisokat,évről évre megteremtik az erre szomjazó vándoroknak!Az idei akadály pálya is sok mindenre megtanított,mivel hogy kislányommal Lizával együtt csináltuk végig,de a pálya negyedénél szegény már nagyon elfáradt a sok futástól,mondtam neki hogy pihenjen le és csinálom egyedül,de nem adta fel,jött velem végig,még tegnap is azt mondta milyen izom láza van a lábába.Ez egy fantasztikus érzés volt számomra és kérdezem én, ha ő ilyen kitartó akkor én ezek után hogy mondhatom bármire hogy nem tudom megcsinálni??!!

Azt nem mondom,hogy minden elhangzott gondolattal egyetértek. Volt egy-két kijelentés  ami sértette(?) a jelenlegi világképem (de ezt már kifejtettem). Mostmár azt sem tudom mondani, hogy ez soha nem fog megváltozni…mivel sokminden változott bennem most is. Rájöttem milyen emberekkel akarom vagy nem akarom körülvenni magam. Illetve inkább úgy mondom, hogy vannak olyan emberek akikre ezután nem tudok ugyanúgy nézni, annak ellenére, hogy eddig is próbáltam jól kiválogatni azokat akik nap mint nap körbevesznek. Ha tudnád hányszor bőgtem el magam az öt nap során akár örömömben akár a felismerés miatt, hogy  akármennyire küzdök ellene én is lehetek szerelmes. Vagy amiatt, hogy kénytelen voltam belátni olyan dolgokat, amiket jó mélyen próbáltam eldugni magamban már túl régóta.Gondolok itt arra a 20perces beszélgetésünkre, ami után 40 percig zokogtam.Borzalmasan nehéz másoknak mesélni erről a pár napról.Ahhoz, hogy könnyen tudjak mesélni túl sok hatás ért(“értsd jól”), viszont azt se tudom mondani, hogy ezt át kell élni,mert ez nem az az élmény amit mindenki meg is tudna élni. Az az érzés mikor hazaérve kiszállsz a kocsiból  ezeregy gondolattal a fejedben,de mégis végtelenül nyugodtan…szerintem  átadhatatlan szavak szintjén.

A meghívott előadók olyan magas minőséget képviseltek idén is, hogy csak kapkodtam a fejem után… nagyon sokat hozzátesznek a világlátásomhoz, amely igazán fontos a hivatásomban. Azt hiszem, a két FankaDeli koncert is olyan ütős volt, hogy évekig fogom emlegetni – hogy a B-Terv szuperkoncertet már ne is említsem.
Rég nevettem akkorát és olyan jóízűt, mint a kiscsoportoson… erre nekem szükségem van a mindennapjaimban is, s ezt kilátásba helyeztem. Az alkotásos foglalkozás nagyot ütött, a szexualitásos pedig rátett egy lapáttal. Persze azon már meg sem lepődöm, hogy a tábor után néhány nappal (vagy héttel) vége lesz az adott kapcsolatomnak, mert rájövök, hogy nem olyan nőre vágyom, illetve nem olyan nő illik hozzám, aki épp mellettem van… de itt az idő mostantól tudatosan cselekedni, tudatosan választani.

Az akadálypálya ismét zseniális lett. Lényeges dolgokat tanultam a világról. És annyi felismerés ért magammal kapcsolatban, hogy a felére lehet nem is emlékszem most. 😀
Talán a kiscsoportost és a retróbulit vártam a legjobban. Én! A retróbulit!! Ezt még most sem hiszem el.. Hát évekig be sem öltöztem meg oda sem mentem. Most meg kitaláltam a Navis témát, mindenkinek összeszedegettem a cuccok nagy részét, és úgy vártam az egészet mint egy kisgyerek. 😀 : )
A kiscsoportos.. Érdekelt minden téma. De borzasztóan nagyon. Aztán, csak az Alkotás mellet döntöttem. Arra jutottam, ha az nincs, akkor hiába minden.. És hát, már azért a beszélgetésért önmagában megérte volna elmenni az Elvonulásra. Pedig mennyi felfoghatatlanul sok csoda történt azon kívül ott.

Egyszerre világos lett, hogy mióta ott vagyunk, azóta tudattalanul kerülöm a társaságot, ha vele vagyok…bujkálok. Nehogy valami baj történjen. A többi kis totyogó ott hajkurássza egymást, esnek kelnek, időnként kipattan egy vihar valami játék körül… én meg tudattalanul igyekszem Álmost ettől minél távolabb tartani arra hivatkozva magamban, hogy ő egy érzékeny gyerek (ami amúgy igaz) és még annyi, de annyi mindent nem tud. És rájöttem, hogy egy az egyben másolom a légkört, ami gyerekkoromban körbe vett.  A csodás kis burkot, ami megvédett mindentől és mindenkitől és attól is, hogy egy önálló gondolatomat, vagy elképzelésemet megvalósíthassam. Szóval én nagyon hálás vagyok ezért a felismerésért, ami tűpontos volt és annyira erőteljes, hogy abban a percben felkaptam Álmost és vittem a társaságba. Olyan felszabadító érzés volt, éreztem hogy ez a rend, így van jól. De most jön csak az igazi munka. Itthon is belemenni a rémületbe, a félelmekkel teli helyzetekbe és csak hagyni…  Ami így tábor után bennem van, az a legeslegmélyebb hála érzése, hogy ezt az öt napot együtt megélhettük és hogy ebben a megrengető felismerésben részesülhettem.